Kedves Szakszervezeti Tagok és Munkavállalók!

Hol tartunk most – őszintén

Az elmúlt években a szakszervezeti létszám sajnos stagnál, sőt a nyugdíjazások miatt minimálisan csökken. Igaz, hogy valamivel többen léptek be, mint ahányan kiléptek, de ez az arány már nem elég ahhoz, hogy igazán erős, megkerülhetetlen tárgyalóerőt mutassunk fel. Az összefogás gyengülése pedig egyértelműen gyengíti a tárgyalási pozíciónkat is.

Sokan gondolják úgy, hogy nincs szükség szakszervezetre, mert „úgysem tud megfelelő alapbéremelést kiharcolni”. Mások azt kérdezik: „miért fizessek tagdíjat, ha nélkülem is elérik a béremelést?”

Szeretném, ha tisztán látnánk.

Az elmúlt években minden egyes bértárgyaláson sikerült több százalékkal megemelni a munkáltató eredeti ajánlatát. Ez a néhány plusz százalék éves szinten nagyságrendekkel többet jelent mindenkinek, mint a szakszervezeti tagdíj összege. Ezek az eredmények nem maguktól születtek — mögöttük tárgyalások, érvek, kitartás és egységes fellépés állt.

Vannak, akik azért lépnek ki, mert rövid távon így próbálnak maguknak egyéni bérnövekedést elérni. De gondolj bele: ha nem lenne szakszervezet, nem lenne az a plusz alapbér és az a számos juttatás sem, amit közösen harcoltunk ki. Ezek hiánya sokkal nagyobb veszteséget jelentene minden munkavállalónak, mint a tagdíj összege.

A MOL Petrolkémia Zrt. kollektív szerződése ma több mint 50 olyan többletjuttatást tartalmaz a Munka Törvénykönyvéhez képest, amelyeket közösen értünk el. Ezek jelentős része nem automatikusan jár, hanem kemény tárgyalások eredménye. A juttatások megtartásában, pozitív átalakításában és új elemek bevezetésében a szakszervezeteknek meghatározó szerepe volt az elmúlt években.

Ne higgyétek el, hogy szakszervezet nélkül a munkáltató magától megadná mindazt, amit évek alatt közösen kiharcoltatok. Amit nem védünk meg együtt, az előbb-utóbb elvész.

Nem szeretném elképzelni azt a jövőt, amikor nincs szervezett érdekképviselet, és a munkáltató azt csinál, amit akar. A mi erőnk az összefogásban van. Csak együtt tudjuk fenntartani azt a lehetőséget, hogy beleszóljunk a saját jövőnkbe.

Arra kérlek benneteket — tagokat és még nem tagokat is —, hogy vegyetek részt a közös munkában. Lépjetek be, maradjatok tagok, vállaljatok szerepet, mondjatok véleményt. Alakítsuk együtt a jövőnket, ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk.

A belépési és tagdíjlevonási nyilatkozatokat csatoljuk a levélhez. A kitöltött dokumentumokat a vesziroda@gmail.com email címre tudjátok elküldeni, vagy személyesen leadhatjátok az irodában.

Zárásként hadd mondjam el:

A szakszervezet nem „valaki más”.
A szakszervezet ti vagytok.

Nem egy iroda, nem egy tisztségviselő — hanem közösség.
Ha erősek vagyunk, számolnak velünk.
Ha széthúzunk, megkerülnek bennünket.

Most rajtunk múlik, hogy a következő években erős, meghatározó érdekképviselet maradunk-e, vagy hagyjuk gyengülni mindazt, amit évtizedek alatt felépítettünk.

Válasszuk az összefogást.
Válasszuk a felelősséget.
Válasszuk a közös jövőt.

Baráti üdvözlettel:

Veres Ferenc
elnök
VÉSZ Szakszervezet

Visszajelzés és válasz

Beérkezett vélemény

A cég ajánlata 4,5% volt, lett belőle 6%. 1,5% lett kiharcolva, amiből 0,8% a díj. Ha hozzáveszem, hogy több szakszervezet együttes munkája ez a 1,5%, abban se vagyok biztos, hogy a ti részetek meghaladja a 0,8%-t. Nem gondolnám hogy hosszútávon 1-2%-nál többet ki tudnának a szakszervezetek harcolni, ami kb. el is megy a díjakra. Plusz a fölösleges decemberi ajándékok, hány embernek van vajon szüksége kínai elektromos sütőre például!? Ha még csak kis százaléka is, de haszontalanul van elköltve, addig én biztosan nem leszek tag.

Válasz

Köszönöm, hogy őszintén leírtad a véleményedet, mert ezekről a kérdésekről nyíltan kell beszélnünk.

A cég ajánlata 4% volt, és 6% lett belőle. Ez 2% különbség. De ezt nem lehet úgy nézni, mintha az „csak” 2% lenne. Az a 2% beépül az alapbérbe, és évről évre ott marad. Több év alatt kamatos hatása van. Egy közepes alapbérnél ez éves szinten már önmagában is többszöröse a tagdíjnak.

Azt is fontos látni, hogy ez nem egyetlen év története. Jó gazdasági körülmények között a szakszervezetek 4%-kal is tudták növelni az alapbérfejlesztést az eredeti ajánlathoz képest. Volt rá példa. Nem egyszer.

És ne felejtsük el a karriertáblázathoz viszonyított felzárkóztatást sem. Amikor azt sikerült kiharcolni, több munkavállaló 50.000 Ft feletti havi bérfejlesztést kapott. Az nem 1–2%. Az nagyon is kézzelfogható, jelentős eredmény volt, ami évek óta minden hónapban ott van az érintettek fizetésében.

Igazad van abban, hogy a mostani 2% több szakszervezet közös munkájának az eredménye. De pontosan ez a lényeg: az erő az összefogásban van. Ha bármelyik gyengül, az egész tárgyalási pozíció gyengül. Ha a tagság csökken, a munkáltató is pontosan látja, hogy kisebb mögöttünk a támogatás.

A tagdíj kérdésére: a 0,8% nem „elveszik”. Abból működik az érdekképviselet, a jogi háttér, a tárgyalási munka, a szakértői támogatás. Ha nincs szervezet, nincs, aki tárgyaljon. A munkáltató nem fog önként plusz százalékokat adni csak azért, mert „eddig is adtunk”.

A decemberi ajándékokkal kapcsolatban: értem a kritikát. Valóban nem lehet mindenkinek megfelelni. Lehet, hogy valakinek nincs szüksége elektromos sütőre. De sok család örül annak is, amit más fölöslegesnek tart. Ettől függetlenül ez jogos felvetés — az ilyen kérdésekről éppen a tagság véleménye alapján lehet és kell dönteni.

Tudom, hogy nem tudunk és nem is akarunk mindenkinek megfelelni. De egy dolgot biztosan tudok: kívülről a legkönnyebb kritikát megfogalmazni. Ha érzel magadban annyit, hogy segítsd a munkánkat, gyere, és mondd el a javaslataidat. Vállalj szerepet, vegyél részt a döntésekben, formáld belülről azt, amit most kívülről bírálsz.

A szakszervezet nem „ők”. A szakszervezet mi vagyunk.

És minél többen vagyunk, annál nagyobb az esély arra, hogy ne 1–2%-ról beszéljünk, hanem valódi, érezhető előrelépésről.

Szívesen látunk a közös munkában.